Debreceni Rocklexikon 1963-2000

A Rocklexikon 1964-1990 kiadványt szerkesztette: Váradi Ferenc
Az 1990-2000-es Rocklexikon szerkesztői: Váradi Ferenc, Szabó Krisztina és Bakó Csaba
Az eredeti kiadványokat újragépelte, javította és kiegészítette: Tikász Gergely

Android

A KLTE házi zenekaraként alapította Dudás János (gitár), Mező Orbán (dob), Milesz Sándor (billentyűk), Dr. Székelyhidi László (basszusgitár), Tőzsér József (billentyűk) 1980-ban. Az első időkben főként instrumentális szerzeményeket játszottak, énekes csak 1981-ben került a zenekarba Bodnár Attila személyében. Nagy sikerrel szerepeltek az orosházi pop-rock amatőr versenyen, a megye szinte minden jelentős koncerttermében megfordultak. Az Android utolsó koncertjét 1982 végén adta. Tagjai közül Bodnár Attila átpártolt a slágerzenére (Modern Hungária), amely végül is számára országos népszerűséget hozott.
Tőzsér 1994-95-ben elkészített egy 50 perces zenei anyagot, mely két régi hangszeres Android szerzemény mellett (Apokrif, XVI. század) új számokat tartalmazott. Dudás gitárjátékával kiegészülve a zenei anyag (Édentől keletre) kazetta formájában 1996-ban kiadásra került. 1995 december 7-én, első koncertjük 15. évfordulóján nagy sikerű koncertet adtak a Tóthfalusi Kollégiumban, ugyanabban a teremben, ahol az első bulit játszották, Dudás-Mező-Székelyhidi-Tőzsér “ős”-felállásban. 1996-ban Pataji Gézával kiegészülve több élő koncertet adtak.
2008-ban ismét összeállt a zenekar, újra csatlakozott Milesz Sándor billentyűs, míg Székelyhidit Pocsai Sándor, Milesz és Tőzsér egykori vegyész évfolyamtársa váltotta a basszusgitárosi poszton. Az Android együttes zenéje egyedi hangzásvilágot képvisel, keveredik benne a klasszikus progresszív rock, New age, dzsessz, és népzenei motívumok. Elsősorban azok számára ajánljuk, akik az SBB, Fermata, Yes, Pink Floyd, ELP, Mike Oldfield, Tomita, Kitaro zenéjén nőttek fel, szeretik és igénylik a színvonalas rockzenét.
Az zenekar honlapja: http://www.androidgroup.hu/