Anekdoták a debreceni rockzene történetéből
Ebben a menüpontban debreceni zenészektől származó különféle humoros anekdotákat gyűjtünk össze.
"Kétszáz pár zokni"
Seicher Tibor dobos nyugatról hazatért Debrecenbe. Profi zenekart szeretett volna összehozni, amihez jó zenészeket keresett. Ahogy korábban nyilatkozta - "vérbeli zenészek a Lux együttesben voltak" - ezért első dolga volt meghallgatni a zenekart a Pediben. Ezt követően ajánlatot tett a fiúknak (Felkainak, Zicsinek és Makranczynak), hogy csatlakozzanak hozzá. Ők hittek meg nem is a csábító ígéreteknek, a nagy karrier lehetőségnek. Látták Seicher Mercedesét amivel hazaért, az "üveg" Ludwig dobfelszerelését és egyéb márkás cuccait. De még mindig hezitáltak. Ekkor Seicher kihúzta az egyik fiókját és azt mondta: "Gyerekek, ezt nézzétek, kétszáz pár zoknim van!" Ilyen meggyőző érvnek már nem tudtak ellenállni... Megalakult tehát az Astor együttes.
"Sütöde? Mütöde?"
Szénási Miklós és Labi egyszer látogatóba ment a klinikára. Meglátták a "Műtő" feliratot, és beindult a fantáziájuk. Ha a sütő szóból ered a sütöde, akkor a műtő szóból ered a mütöde? És ha a rokonsági kapcsolatot kifejező "kuzin" szónak lehet hímneme, akkor az mondjuk a "kuzon"? Kész is lett az új bandájuknak a neve: Kuzon Mütöde.
"Mióta itt zenéltek, nincsenek patkányok!"
A '70-es évek elején a Postás Kultúrotthonban (a Pedivel átellenben a Bethlen utcán) zenélt a Lux együttes, ott is próbálhattak. Mivel progresszív zenét játszottak, nem illettek az akkori kultúrpolitikába. Kérdezték Győrfi Imre bácsit, a gondnokot, hogy mégis miért tartja ott őket. "Nézzétek fiúk - válaszolta - a patkányirtás évente többe került, mint amennyi gázsit fizetnem kell nektek. Mióta itt zenéltek, nincsenek patkányok." A patkányok valószínűleg nem szerették azokat a frekvenciákat, amivel egy rockzenekar megszólalt.
"Jöttem tévét nézni!"
Tiszai Gyula és Molnár Zoltán (ahogy sokan hívták akkoriban, "Vak Zolika", ugyanis tényleg elvesztette a látását) a Revü együttes zenészei gyakran találkoztak és iszogattak. Tiszai Gyuszi felesége ennek nem örült. Egyik alkalommal, amikor Vak Zolika becsöngetett, Gyuszi felesége kérdőre vonta, mit keres már megint náluk. Zolika azt válaszolta, hogy "jöttem tévét nézni".